Jóga Nidrá gyerekeknek (8-12 éves korig)
(2019. november 9. szombat 17.00- 18.00)
A Jóga nidrá egy speciális, mélyrelaxációs technika, alvás nélküli alvás, pszichikus alvás állapota, amelynek gyakorlásával elérhető a teljes ellazulás. Ez egy rádzsa jóga pratjáhára módszer, amely leköti az elmét azzal a céllal, hogy az relaxált állapotba kerüljön. A gyakorlatnak mély, transzformáló hatása van a gyakorlóra.
A teljes ellazulás azt jelenti, hogy mindhárom szinten – testi, lelki, szellemi – ellazulunk. Erre gyakorlás nélkül kevés ember képes. Sokan még fizikai – testi -szinten sem tudnak ellazulni.
A jóga nidrá gyakorlásával létrejön a teljes ellazulás, azaz a teljes tudati, érzelmi és fizikai pihenés. A gyakorlás után megbeszéljük az élményeket, tapasztalatokat.
A Jóga Nidrá hatásai:
A memória javítása
Ismeretek növelése, tanulás
A kreativitás fejlesztése
Stressz kezelés
Megbetegedések megelőzése, gyógyulás támogatása
Koncentrációs képességek javítása
A test, a szellem energiáinak harmonizálása
Rossz szokásaink lecserélése
Alvás előkészítés
A hanganyagot megkapják a gyerekek.
Részvételi díj: 1500 Ft
(2019. november 10. vasárnap, 18.00- 19.30)
A Jóga nidrá egy speciális, mélyrelaxációs technika, alvás nélküli alvás, pszichikus alvás állapota, amelynek gyakorlásával elérhető a teljes ellazulás. Ez egy rádzsa jóga pratjáhára módszer, amely leköti az elmét azzal a céllal, hogy az relaxált állapotba kerüljön. A gyakorlatnak mély, transzformáló hatása van a gyakorlóra.
A teljes ellazulás azt jelenti, hogy mindhárom szinten – testi, lelki, szellemi – ellazulunk. Erre gyakorlás nélkül kevés ember képes. Sokan még fizikai – testi -szinten sem tudnak ellazulni.
A jóga nidrá gyakorlásával létrejön a teljes ellazulás, azaz a teljes tudati, érzelmi és fizikai pihenés.
A Jóga Nidrá hatásai:
A memória javítása
Ismeretek növelése, tanulás
A kreativitás fejlesztése
Stressz menedzsment
Megbetegedések megelőzése, gyógyulás támogatása
Koncentrációs képességek javítása
A test, a szellem energiáinak harmonizálása
Rossz szokásaink lecserélése
Alvás előkészítés
Mindenki megkapja a hanganyagot.
A helyek száma korlátozott: max.16 fő
Részvételi díj: 1500 Ft
Ashtanga jóga kezdőknek 4 alkalmas minitanfolyam
(2019. november 17. vasárnap, 18.00-20.00- további időpontok: november 24. december 8. december 15.)
Az Ashtanga jóga tradicionális dinamikus jóga-rendszer.
A hat, fokozatosan növekvő nehézségű ászana-sorozat közül az első sorozat a jógaterápia, helyes elsajátítása is több éves rendszeres gyakorlást igényelhet. Az első sorozattal, Navasanáig (csónakpózig) ismerkedünk a tanfolyamon.
Várok szeretettel minden kíváncsi, elszánt érdeklődőt!
A 4 alkalmas tanfolyam anyaga:
Az astanga jóga eredetének háttere
A gyakorlást nyitó és záró mantrák éneklése és jelentésük
A légzéstechnika célja és kivitelezése
A vinyászaszámolás alapja; Napüdvözletek.
Az első sorozat ászanái, könnyítési lehetőségek, Navasanáig
A bandhák (izomzárak), dristik (tekintet fókuszálása).
A vezetett óra, a Mysore óratípus, az otthoni gyakorlás.
A négy alkalom 4 x 2 órát jelent, vasárnaponként 18 órás kezdéssel.
Oktató: Kovács Klaudia Éva
A helyek száma korlátozott: max.10 fő.
Részvételi díj: 15.000 Ft
Jelentkezni és érdeklődni az eva.klaudia@gmail.com e-mail címen lehet, 5000 Ft előleg befizetésével 2019. 11.14.-ig.
Ismétlőknek INGYENES, de jelentkezés szükséges a limitált létszám miatt!
Pránajáma, bandhák, légzéstudatosság - 6 alkalmas workshop
(2019. okt. 6. vasárnap, 18.00-19.30, havi rendszerességgel)
Ha szeretnéd életedet kiegyensúlyozottabbá, testedet egészségesebbé, elmédet nyugodtabbá, békésebbé, fókuszáltabbá tenni, ha szeretnéd akaraterődet, határozottságodat fokozni, komfortzónádat, teherbírásodat, tűréshatáraidat kitágítani, közérzeteden javítani; ha spirituális céljaid is vannak az életben, esetleg érdekel a meditáció, a tudat rejtelmei- akkor szeretettel várlak a hat alkalmas összejövetelekre. Az egyes alkalmak valamennyire egymásra épülnek (ezért ha igazán jó eredményt és teljesebb tudást szeretnél magadba szívni, ne hiányozz egyikről sem), de önmagukban is látogathatók.
Tervezett tematika:
1.alk. Légzés fejlesztése, figyelése; részlégzések tanulása: fekvésben, bólogató légzések, ülésben. Teljes jógalégzés. Hatásuk a durva fizikai testre, finom fizikai testre.
2. alk. Nyugtató-lecsendesítő- kiegyensúlyozó pránajáma gyakorlatok: Győzedelmes légzés, Váltott orrlyukas légzés, Zümmögő vagy méhecske légzés. Hatásuk a durva fizikai testre, finom fizikai testre.
3. alk. Energetizáló- fűtő pránajáma gyakorlatok: Koponyatisztító légzés, Fújtató légzés. Hűtő légzések: Hűtő légzés és sziszegő légzés. Hatásuk a durva fizikai testre, finom fizikai testre.
4. alk. Mudrák, bandhák, alpránák- vájuk: gyökérzár- előtte előkészítő gyakorlatok: asvíni- és vadzsróli/szahadzsóli mudrák
Hatásuk a durva fizikai testre, finom fizikai testre.
5. alk. Torokzár és hasi zár. Hatásuk a durva fizikai testre, finom fizikai testre.
6. alk. Relaxáció, meditáció. Materiális és transzcendentális meditáció közötti különbség. Önálló gyakorlás segítése, megbeszélése. Felmerülő kérdések.
A helyek száma korlátozott: max. 16 fő
Részvételi díj: 1300 Ft/ alk. vagy csoportos óra bérlettel is igénybe vehető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése